A diákönkormányzatok választott vezetői és vezetőségi tagjai.
17 éves vagyok, a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikumának 12. F osztályos tanulója. Érdeklődési köröm sokrétű, szabadidőmben szívesen hallgatok különféle zenéket, amelyek kikapcsolódást és inspirációt nyújtanak számomra.
Emellett szeretek kirándulni, hiszen fontosnak tartom a természet közelségét és a friss levegőn való mozgást. Szívesen töltöm az időmet a barátaimmal, a közös beszélgetések és programok pedig lehetőséget adnak arra, hogy emberileg is fejlődjek.
Különösen közel áll hozzám a barkácsolás, amely nemcsak hasznos időtöltés, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kibontakoztassam a kreativitásomat, és kézzelfogható eredményeket hozzak létre. Szeretek új ötleteken gondolkodni, alkotni, és mindig nyitott vagyok az innovatív megoldásokra.
Ebben a mandátumban a HABIDISZ elnöki pozícióját töltöm be.
„Ne próbálj sikeres ember lenni, inkább próbálj értékes emberré válni.” – Albert Einstein
16 éves vagyok, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum 11. osztályos tanulója. Erősségem a kommunikáció és, hogy minden téren és minden helyzetben próbálok sikeresen helyt állni, tanulmányaim és a HABIDISZ alelnöki teendőim mellett van egy saját innovációs projektem, és amatőr színjátszó vagyok. Szabadidőmben szeretek túrázni, új dolgokat kipróbálni, amik kibillentenek a komfortzónámból, és minőségi időt tölteni a szeretteimmel.
"Gyengéden nyúlsz a csalánhoz: csípése fáj. Bátor kézzel fogd meg: mint a selyem, lágy." -Aaron Hill-
A Debreceni Ady Endre Gimnázium 9. D osztályos tanulója vagyok, és a 2026/27-es mandátumban a HABIDISZ külkapcsolati koordinátoraként tevékenykedem.
Alapvetően pozitív személyiségnek tartom magam, igyekszem minden napból kihozni a legtöbbet, és ezt a szemléletet a közösségi munkámba is bevinni.
Szabadidőmben szívesen táncolok és énekelek, emellett különösen fontos számomra az új kapcsolatok építése és az emberekkel való együttműködés. Nyitott vagyok mások felé, könnyen teremtek kapcsolatokat, és szeretem, ha egy közösségben mindenki megtalálja a helyét.
Nem riadok vissza a kihívásoktól, kitartóan dolgozom a céljaimért, és ha akadályokba ütközöm, inkább motivációként tekintek rájuk.
„A győzelem nem minden, de a győzelemért való küzdelem igen.” – Lewis Hamilton
Lukács Eszter vagyok, a Debreceni Ady Endre Gimnázium 10.D osztályos tanulója. Délutánjaimat a Modern Tánc-Játék Stúdióban töltöm kortárs és balett tánccal. Szabadidőmben slammelek és rajzolok, zenehallgatással egybevetve. Szeretek énekelni és színészkedni a színházban. Céltudatos vagyok, amilyen célokat kitűzök magamnak, azokat mindig teljesítem és maximális energiát helyezek bele. Extrovertált vagyok, szeretek ismerkedni és beszélni, sokat beszélek. A HABIDISZ HR koordinátora vagyok.
“Akinek én sok vagyok az nekem kevés.” - cserihanna
A DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikum 12. D osztályos tanulója vagyok.
Szabadidőmben sokat sétálok, zenét vagy hangoskönyvet hallgatok, edzőterembe járok és kerékpározok. Az idei mandátumban a HABIDISZ programszervező koordinátora vagyok.
,,Nehéz negatívnak lennem, mert alapvetően száz százalékosan pozitív személyiség vagyok." - Kathi Béla
A Debreceni Ady Endre Gimnázium 9.a osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek festeni, varrni, horgolni és barátaimmal találkozni. Emellett aktívan részt veszek a debreceni közösségi programokban, valamint szívesen járok koncertekre. Nyitott vagyok az új emberek megismerésére és az új élményekre. 2026 márciusában csatlakoztam a HABIDISZ-hoz, ahol jelenleg PR koordinátorként töltöm időmet.
“Semmi sem tart örökké, semmi sem teljesen kész, és semmi sem tökéletes - mégis pont ettől szép az élet!” -általános wabi-sabi alapelv
Az SZSZBGYIÖK elnöke vagyok. Életemben meghatározó szerepet tölt be a tenni akarás, különösen a fiatalokért és a világ jobbá tételéért végzett munka. Az ifjúsági érdekképviseletben országos és megyei szinten egyaránt aktívan részt veszek.
Kitartónak és céltudatosnak tartom magam, és ezek a tulajdonságaim a közösségi munkámban is meghatározóak. Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal töltöm, emellett a sport is fontos része az életemnek. Különösen közel áll hozzám a szertorna, amelyben országos bajnoki címet is szereztem.
„The only way to fail is not to fight. So you fight until you can’t fight anymore.” – Amelia Shepherd, Grey's Anatomy
A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 11/b osztályos tanulója vagyok. Életemben nagy szerepet töltenek be az emberi kapcsolatok. Nagyon szeretek a barátaimmal lenni és új embereket megismerni. Sokat járok új helyeket felfedezni, hogy még jobban megismerjem a világot. Törekszem a pozitív gondolkodásmódra és a tökéletes munkára. Kreativitásomat igyekszem a munkámba is behozni és új dolgokat kitalálni.
Célom: több nézőpontból megismerni a világot, együtt valami újat létrehozni.
Az idei mandátumban az SZSZBGYIÖK alelnöki pozícióját töltöm be.
"Az ember csak akkor fedez fel új óceánokat, ha van bátorsága szem elől téveszteni a partot." - André Gide
A Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének 8. évfolyamos tanulója vagyok.
Szabadidőmben szeretek szocializálódni, felfedezni új helyeket és röplabdázni. Legtöbbször rugalmas, könnyed beszédű és figyelmes vagyok, de a nehezebb napokon néha rám is rám fér egy kávé.
A célom, hogy több lehetőséget adjak a diákoknak, megismerkedjek olyan diákokkal, akiknek ugyanaz a céljuk, mint nekem, és közösen összefogva bármit igazzá varázsoljunk.
Ebben a mandátumban az SZSZBGYIÖK PR-koordinátori pozícióját töltöm be lelkesen.
„Légy te magad a változás, amit látni szeretnél a világban.” - Mahatma Gandhi
16 éves vagyok, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban tanulok, és az idei mandátumban az SZSZBGYIÖK külkapcsolati koordinátoraként tevékenykedem.
Szabadidőmben szeretek sétálni, zenét hallgatni és zenével foglalkozni. Szeretem feszegetni a saját határaimat, új kihívások elé állítani magam, és folyamatosan fejlődni.
Nyitott, társaságkedvelő embernek tartom magam, könnyen feloldódom új közösségekben, és szeretek másokkal együtt dolgozni. Fontos számomra, hogy kedvesen és barátságosan forduljak az emberek felé.
“Élj ameddig tudsz és ahogy szeretnél.” (saját)
Ide jön a rövid bemutatkozás.
Müller Tamás vagyok, 10-es tanuló a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban, biológia-kémia tagozaton. A kommunikációs és problémamegoldó képességeim jók, sokáig jártam kortássegítős képzésekre is. Célom az, hogy minél több embert vonzzak be csoportmunkára, és az is, hogy a fiatalok minél informatívabb és kreatívabb programokon vegyenek részt. Az idei mandátumban az SZSZBGYIÖK programszervező koordinátoraként veszek részt.
"Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud." Ignacio 'Nacho' Estrad
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium 12. A osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenét hallgatni és sportolni. A sakk már 11 éve a mindennapjaim része. Kreatívnak és maximalistának tartom magam, munkám során mindig a tökéletességre törekszem. Célom, hogy kilépjek a komfortzónámból, új embereket ismerjek meg, és új helyzetekben próbálhassam ki magam. Az idei mandátumban a JNSZDÖK elnöki pozícióját töltöm be.
"A kihívások teszik érdekessé az életet, és az azokon való túllépés ad értelmet neki" - Joshua J. Marine
A Martfűi József Attila Általános Iskola 8.b osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenét hallgatni, zongorázni, utazni és a barátaimmal, családommal minőségi időt tölteni. Maximalista vagyok, tanulmányaimban próbálom a legjobbat elérni. Szeretek a komfortzónámban maradni, de szívesen próbálok ki új dolgokat.
Az idei mandátumban a JNSZDÖK alelnöki pozícióját töltöm be.
„A nagy dolgok nem erőből, hanem kitartásból születnek.” — Samuel Johnson
A Martfűi József Attila Általános Iskola 8.A osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek olvasni, beszélgetni és bővíteni a tudásomat. Nyers, nyitott személyiség vagyok, aki szívesen ismerkedik meg új emberekkel. Fontos számomra a jó időbeosztás, a barátok és a családom. Gyakran gondolom túl az egyébként egyszerű szituációkat és döntéshelyzeteket. Nyitott vagyok az új dolgokra, de szeretem a már megszokott dolgokat. Az idei mandátumban a JNSZDÖK PR koordinátori pozícióját töltöm be.
„A lehetetlen szó csak a balgák szótárában található meg.” - Bonaparte Napoleon
A Martfűi József Attila Általános Iskola 8.a osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek számítógépekkel foglalkozni, új dolgokat tanulni, fejleszteni a tudásomat és barátaimmal időt tölteni. Nyitott, céltudatos személyiség vagyok, aki szívesen ismerkedik meg új emberekkel, és szeretek új kihívásokkal szembenézni. Fontos számomra a fejlődés, a barátaim és a családom. Szeretek előre gondolkodni, terveket készíteni, és keresem a lehetőségeket, amelyekkel jobbá válhatok. Nyitott vagyok az új ötletekre és tapasztalatokra, ugyanakkor értékelem a megszokott dolgokat is.
Az idei mandátumban a JNSZDÖK programszervező koordinátora vagyok.
„A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság számít.” – Winston Churchill
A Martfűi József Attila Általános Iskola 8.A osztályos tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, beszélgetni és játszani. Barátságos, nyitott személyiség vagyok, aki szívesen ismerkedik meg új emberekkel. Fontos számomra a barátaimmal és a családommal töltött idő. Szeretek jókat nevetni, új élményeket szerezni és a közösség aktív tagja lenni. Nyitott vagyok az új kihívásokra, és szívesen kipróbálok új dolgokat.
"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen." - Mark Twain
Ide jön a rövid bemutatkozás.
Ide jön a rövid bemutatkozás.
Ide jön a rövid bemutatkozás.
Ide jön a rövid bemutatkozás.