Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Diákönkormányzat
Története, célja:
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Diákönkormányzat (JNSZDÖK) 2016. áprilisában kezdte el működését, a harmadik és egyben legfiatalabb vármegyei Diákönkormányzatként, melynek a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület ad szakmai, jogi és pénzügyi hátteret.
A JNSZDÖK fő célja, hogy a vármegyén belül összefogja a fiatalságot, az ő érdekeit képviseljék és számukra programokat, képzéseket szervezzenek. A JNSZDÖK a karitatív tevékenységben is vett már részt, mert számukra is fontos érték a segítségnyújtás és a tenniakarás.
A 6 fős vezetőség egy több tagból álló stábbal dolgozik, akik segítik a mindenkori vezetőség munkáját, és közösen együtt haladnak előre. A stábtagokkal minden hónapban 1 stábtalálkozó keretein belül dolgozhatnak, ahol a munka mellett a szórakozás, ismerkedés is hangsúlyt kap.
Az évek során több kisebb-nagyobb programot is maguk mögött tudhatnak, amikre büszkék tudnak lenni. Eddigi legnagyobb programjuk, a Diákbál, mely 2019-ben indult útjára. Megalakulásuk óta már részt vettek több csapatépítő tréningen, és közreműködtek az Egyesület által megszervezésre került eseményein, mint a Fuss a Fényben Sport és Családi nap, és a Nyári Ifjúsági Fesztivál.
2020-21-es tanév során ők is reagáltak a koronavírus miatt kialakult helyzetre, és több online eseményt is megszerveztek. Megmutatták a fiataloknak, hogy online is lehet jól szórakozni, vagy akár hasznos tudásra szert tenni.
A JNSZDÖK ifjúsági vezetői:
Orosz Roland
Szőke Emese
Kiss Kata Virág
Gerdei Eszter
Mózsi Vivien
Rékási Boglárka
Programok:
Diákközgyűlések és a Vármegyei Diák Fórum
JNSZ Vármegyei Sportnapok
Filmlubok
Diákbál
Adománygyűjtések
Képzés hétvége a stábtagoknak
Országos Diák Fórum (ODF)
Kiállítások, művészeti pályázatok
Kapcsolat:
Orosz Roland - ifjúsági vezető - JNSZDÖK alelnök
Telefon: +36 20 374 2563
E-mail: rolandorosz0220@gmail.com
Kocsis Petronella Alíz - Hálózati programvezető, JNSZDÖK és KVDÖK koordinátor
Telefon: +36 30 546 79 41
E-mail: kocsis.petronella@kozpontegyesulet.hu